Mélyül az LMP válsága: a teljes Vas vármegyei elnökség elhagyta a pártot
Az elmúlt hónapokban sorra hagyták el a pártot legismertebb politikusai.
Csőd szélére került a nagy múltú filmstúdió.
Vevő után néz a pénzügyi nehézségekkel küzdő Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) filmstúdió, jelentette be a mozis óriáscég pénteki közleményében. A cég eladását a gazdasági helyzettel és az utóbbi hónapok bevételi sikertelenségével magyarázzák.
A James Bond-filmeket gyártó stúdió haladékot kapott hitelezőitől: január 31-ig azonban csaknem négymilliárd dollárt kell visszafizetnie. Egyelőre még nem lehet tudni mennyiért kínálják a céget, egyes források szerint a Time Warner és a News Corp. is érdeklődik.
Louis B. Meyer 1924-ben alapított stúdiója legnagyobb értékei közé tartozik a majdnem 4000 filmet tartalmazó archívuma, olyan sikeres alkotásokkal, mint a Ben-Hur, az Ének az esőben, az Elfújta a szél, az Óz, a csodák csodája, vagy a 2001: Űrodüsszeia.